Az index.hu elsők között számolt be róla, hogy Rogán Antal szerdán a velencei frakcióülés előtt bejelentette, távozik a párt frakcióvezetői posztjáról: októbertől a miniszterelnök politikai kabinetfőnöke lesz.
Rogán az MTI beszámolója szerint azt mondta, Orbán Viktor még tavaly április-májusban kérte fel arra, hogy segítse a politikai munkáját, amit egy kis stáb létrehozásával tett az elmúlt hónapokban. Szeptember elején pedig arra kérte a kormányfő, hogy ezt a munkát kabinetfőnökként folytassa. A megüresedett frakcióvezetői posztra a képviselőcsoport kihelyezett ülésén választanak új embert.
Rogán Antal és Harrach Péter sajtótájékoztatója
Mészáros Zsolt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.