Átadták a Tour de Hongrie díjait

Az idei Tour de Hongrie - Magyar Kerékpáros Körversenyen 16 csapat 93 versenyzője vett részt, közel 200 kísérővel és szervezővel, 50 amatőr versenyző is indult. A becslések szerint legalább 5.000 látogatója is volt az eseménynek. A szervezők kedden a Városháza Házasságkötő-termében a Tour de Hongrie Emléklap átadásával köszönték meg a résztvevőknek a munkáját a rendezvény lebonyolításában. Az Emléklapokat Eisenkrammer Károly, a verseny szervezőbizottságának elnöke, a verseny főszervezője és Simon Zoltán Péter, a Vas Megyei Kerékpáros Szövetség elnöke adta át.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek