Kezdődik a kőszegi szüret

Csütörtökön indulnak a programok, amikor is a városban bemutatkoznak Mödling művészei - kiállítás-megnyitó lesz a Jurisics vár lovagtermében, és elkezdődik a Város Bora Választás is. Pénteken a hivatalos megnyitó után, az első hordó bort csapra verik, majd lesz többek között Borkirálynő-választás, a Város Bora eredményhirdetés az estét pedig a LORD együttes koncertje zárja. A programok aztán hétvégén folytatódnak egészen vasárnap estig. A rendezvény ideje alatt a Károly Róbert téren Vidámpark, ételkülönlegességek, bor- és pálinkastand várja a látogatókat, a Fő téren és a Jurisics téren pedig kézműves kirakodóvásár lesz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek