Felfüggesztették a kamionstopot a hétvégén

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a nehéz tehergépkocsik szeptember 26-án, szombaton 22 óra és szeptember 27-én, vasárnap 22 óra között is országos korlátozás nélkül közlekedhetnek a hazai közúthálózaton. Az NFM közleményében emlékeztet arra, hogy a kamionstop főszabály szerint szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig lenne érvényben szeptember utolsó hétvégéjén, ezúttal azonban az Operatív Törzs kezdeményezése alapján az érintett miniszterek az ország déli megyéiben kihirdetett válsághelyzetre tekintettel felfüggesztették a nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozását. A kamionstop így nem okoz további torlódásokat, amelyek súlyosbítanák a bevándorlók áthaladásának biztosítása érdekében esetenként szükséges helyi forgalomkorlátozásokat. A közleményben megjegyzik: a kamionok így egyenletesebb eloszlásban indulhatnak útnak, ezzel mérséklődnek a baleseti kockázatok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek