A Horgászatot Kedvelők Ligája Rendőrhorgász Egyesület rendezte idén a Szeged-matyéri evezőspályán a 28. Rendőrhorgász Európ- bajnokságot szeptember elején. A megmérettetésen hét ország huszonnégy csapata, összesen 120 versenyző horgászott. A magyar nemzeti rendőrválogatott mellett további három hazai csapat is indult: a Mosella Police Teamet a Vas megyei Újhelyi László is erősítette. A versenyt végül Magyarország nemzeti csapata nyerte.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!