Kiírta a körmendi önkormányzat a 2015/16-os tanév első félévére vonatkozó Batthyány-ösztöndíjat. Olyan körmendi lakhellyel rendelkező diákok jelentkezését várják, akik felsőoktatási intézményben tanulnak, államilag támogatott első alapképzésben vesznek részt, szociálisan rászorulók, vagy tanulmányi átlaguk 4,5, vagy ennél magasabb. A pályázati űrlapot a város hivatalos oldaláról lehet letölteni, mellyel szeptember 30-áig áll módjukban jelentkezni. Az ösztöndíj időtartama 5 hónap, azaz egy tanulmányi félév összege havi 25 ezer forint.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!