Bezár a szombathelyi nappali kórház az uszodában

Novemberben bezár a Fedett Uszoda, indul a felújítás. Úgy tudni, hogy az újranyitás után sem tér vissza a nappali kórház az uszodába, pedig naponta akár 80 beteg is megfordul itt elsősorban mozgásszervi megbetegedések, baleseti sérülések utókezelése. A gyógyvíz kedvező hatásait kihasználva a nappali kórház 1985-ben nyitotta meg kapuit az intézmény földszintjén. A kezdetektől maximális kihasználtságú nappali kórházban gyógytornászok, fizioterápiás asszisztensek, masszőrök végzik a kezeléseket. Most úgy tűnik, a jövőben azok, akik eddig Szombathelyen vették igénybe a szolgáltatást, a környékbeli terápiás helyekre lesznek kénytelenek elutazni. A beutalóval rendelkezőknek ezt tömegközlekedési eszközökön az OEP állja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek