Megvannak Vas megye top-adózói

Vas megyében a 2014-ből több mint 125 ezer adóbevallást dolgoztak fel. Ez alapján tavaly 184 millió forint volt a legmagasabb jövedelem. A második helyre 138,6 millió forinttal, a harmadikra pedig 93 millióval lehetett felkerülni. Mindhárom top-adózó zömében munkaviszonyból szerezte a pénzt. A top 100-as megyei listán az átlagos összevont jövedelem 36 millió forint, egymillióval több, mint tavaly.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek