Merkel magához vonja a német menekültpolitika irányítását

Németországban ezentúl Angela Merkel kancellár hivatalából irányítják a menekültválság kezelését, és meghatározatlan ideig valamennyi kormányülésen napirendre veszik a témát, minderről a kabinet szerdai ülésén hoznak döntést egy kedden nyilvánosságra került előterjesztés szerint.

A dokumentum szerint a menekültügy első számú politikai felelőse Peter Altmaier, kancelláriaminiszter lesz, az operatív munkát pedig továbbra is Thomas de Maiziere, belügyminiszter irányítja. A kancellári hivatalban létrehoznak egy úgynevezett menekültpolitikai stábot, amely felügyeli a minisztériumok munkáját, és jelentést készít a helyzet alakulásáról minden kormányülésre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek