Megyei Csillagászati és Űrkutatási Hetek 36.-szor

A programsorozat részeként Szombathelyen ma este Kolláth Zoltán - A kozmikus fény végzete című előadását hallgathatják meg az érdeklődők a SEK könyvtár és planetáriumban. Csütörtökön Kovács József: Valódi tudomány a Csillagok között című könyvről tart ismertetőt, az előadást filmvetítés követi a Gothard Obszervatóriumban. Derült idő esetén távcsöves bemutatókat is tartanak az egyetem „C” épületének tetején működő csillagvizsgálóban. Legközelebb csütörtökön délután lesz napmegfigyelés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek