Negyedszázados hallgatás után színpadra lép a Bojtorján

27 év után újra színpadra lép a legendás magyar country-együttes. A vonós kamarazenekarral és sok hangszeres művésszel kiegészült Bojtorján november 30-án koncertet ad a Művészetek Palotájában. A country-együttes - Pomázi Zoltán, Vörös Andor, Kemény Győző, Buchwarth László és Barna Zoltán – népszerűsége a nyolcvanas évektől kezdődően nőtt, nemzetközi meghívásokat kaptak Európába és Amerikába egyaránt. Együtt koncerteztek a rock- és countryzene legnagyobbjaival, többek között Jerry Lee Lewisszal, Carl Perkinsszel és Johnny Cash-sel. Mindmáig ők az egyedüli magyar együttes, akik koncertet adhattak a londoni Wembley Arénában. Meghívást kaptak Nashville-be, a világ legnagyobb countryzenei fesztiváljára, ahonnan BMI nagydíjjal tértek haza. Amerikában hosszú időre ismert lett a zenekar neve, ugyanis a legnépszerűbb televíziós műsorban, a David Letterman Show-ban is felléptek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek