A Kőszegi Járásbíróság 2015. október 20-án 11 órától tárgyalja K. I. ellen indult büntető ügyet. A vádirat szerint a vádlott 2014. november 20-án reggel a kőszegi Fő téren, egy kávézó előtt tartózkodó értelmi fogyatékoshoz lépett, majd azt mondta neki, hogy „Gyere, most megyünk a rendőrségre, most végre megvagy te rohadék, vedd le a szemüveged!” A sértett nem tett eleget a felszólításnak, ezért a vádlott ököllel arcon ütötte, majd többször megrúgta. A Kőszegi Járási Ügyészség újabb vádiratában a gyanúsított ellen lőszerrel való visszaélés, valamint más bűncselekmények miatt is vádat emelet, amelyet a bíróság tárgyaláson kívül a fenti ügyhöz egyesített.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!