A megye 19 középiskolájába mennek el személyesen az egyetem és a nagyvállalatok képviselői, hogy tájékoztassák a diákokat a lehetőségeikről, választ adjanak kérdéseikre. Idén már kilenc cég vesz részt a szombathelyi duális mérnökképzésben, akik szintén képviseltetik magukat a programokon. A rendezvényeken a leendő hallgatók megismerkedhetnek a képzés során elsajátítható technológiákkal és a duális képzés ösztöndíjrendszerével is. A tavalyi jelentkezési adatok bizonyítják, hogy népszerű a szombathelyi mérnökképzés, hiszen az előző évben több mint négyszeres volt a túljelentkezés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.