Sok önkormányzatnak van olyan bérlakása, amelyet csak azért nem lehet kiadni, mert nincsen keret a felújítására. Jövőre a fővárosban is elindulhat az üres lakásokat hasznosító szociális program. Ennek lényege, hogy aki vállalkozik ezek felújítására, annak a számlával igazolt költségeit a havi bérleti díjból jóváírják. A lakások helyreállításához szükséges munka-, illetve anyagköltség általában 1-2 millió forintra rúg. Budapesten ez lesz az első hely, ahol követik a szombathelyi példát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!