Itt hajthatunk be autóval a temetőbe

Mindenszentek kapcsán október 31-én és november 1-jén 6 és 12 óra között lehet kocsival bejutni a Jáki úti temetőbe. A területre azok hajthatnak be, akik engedéllyel rendelkeznek, vagy életkoruk és fizikai állapotuk ezt indokolttá teszi. Behajtani csak a Fő kapun, távozni viszont a Ravatali, illetve a Perinti kapunál lehet. Mindhárom kapu reggel 6 és este 8 óra között tart nyitva. Október 30-án 6 órától és november 2-án 8 óráig forgalomkorlátozás, illetve forgalmirend-változás lesz a Jáki út, Alsóhegyi út, Brenner T. körút közötti útvonalakon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek