Egyre többen járnak színházba

A rendszerváltás óta nem néztek ilyen sokan előadásokat, derül ki a HVG elemzéséből, mely a színházi élet legfontosabb mutatószámait boncolgatja. 2014-ben 6,4 millió látogatója volt a magyarországi teátrumoknak. A 2008-ban, a gazdasági válság hatására viszont jelentősen csökkent a nézőszám. Mára megint növekvő a tendencia. Tavaly is a zenés produkciók voltak a legnépszerűbbek, a legtöbben a Madách Színház Mamma Mia! című előadását látták, erre majdnem 68 ezer belépőt váltottak. Szombathelyen néhány éve kapott önálló épületet a Weöres Sándor Színház, amely töretlenül hozza az évi több mint 60 ezres nézőszámot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek