Gergényi Péter, volt budapesti főkapitányt és egyik vádlott-társát a legenyhébb szankcióban, megrovásban részesítette a 2006 őszi eseményekkel összefüggésben mulasztással elkövetett katonai bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével. Tizenkét további megvádolt rendőrtiszt, köztük Bene László volt országos főkapitány esetében a bíróság megszüntette az eljárást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!