Elhunyt Fenyvesi Csaba, háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó

Rövid lefolyású, súlyos betegségben 72 éves korában elhunyt Fenyvesi Csaba, háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó.

Fenyvesi Csabáról szeptemberben derült ki, hogy rákos, de állapota akkor már olyan súlyos volt, hogy nem tudtak rajta segíteni. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián még "csak" a csapatot segítette a győzelemhez, de négy évvel később Münchenben már duplázott. Tiszteletet parancsoló pályafutását a világbajnokságokon nyert három arany-, két ezüst- és három bronzérem is fémjelzi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek