Költségvetési csalás? Vádat emeltek az önkormányzati képviselő ellen

Egy pécsi politikus szívhatja a fogát: a Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint egy, a vádlott által irányított gazdasági társaság 2010 és 2012 között takarítást vállalt társasházakban és egy iskolában, ebből mintegy 10 millió forint bevételre szert téve, de a vádlott a fizetendő áfáról később valótlan tartalmú nyilatkozatot tett az adóhatóságnak, 2012-ben pedig nem nyújtott be adóbevallást, ezzel 3,1 millió forint adóhiányt okozva. A képviselő a számviteli törvény számos rendelkezését megszegte, meghiúsítva a cég pénzügyi, vagyoni helyzetének áttekintését - olvasható a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek