Hosszan tartó súlyos betegséget követően csütörtökön hajnalban, 32 éves korában elhunyt Fülöp Márton, a magyar labdarúgó-válogatott volt kapusa - adta hírül a Nemzeti Sport online kiadása. Az nso.hu emlékeztet arra, hogy a futballistánál 2013 júniusában rákbetegséget diagnosztizáltak, ezt követően megműtötték, és kemoterápiás kezelésre járt. Fülöp 1992-ben a BVSC-ben kezdte pályafutását, majd az MTK-ban mutatkozott be a felnőttek között. 2004-ben Angliába, a Tottenham Hotspurhöz szerződött. Kölcsönjátékosként játszott a Chesterfieldnél, a Coventry Citynél, majd a Sunderlandnél is, amely 2007-ben végleg szerződtette. Szintén kölcsönben szerepelt ezt követően a Leicester Citynél és a Manchester Citynél is, 2010-ben az Ipswich Townhoz igazolt, majd a West Bromwich Albionhoz és az Aszterasz Tripoliszhoz került. A honlap beszámolója szerint a magyar válogatottban Lothar Matthäus kapitánysága alatt, 2005. május 31-én, Franciaország ellen debütált, s a címeres mezt összesen 24 alkalommal húzhatta magára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!