Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Ettől a könyvtől bizony sokan felizgulnak

Erotikus könyvet adott ki a szombathelyi Mira Sabo, aki nem is vágyhatott volna jobb írói debütálásra.

Egy hete jelent meg a szombathelyi Mira Sabo első kötete, az Amíg kinyílik a szemünk . Az erotikus kötet máris nagy elismerést vívott ki magának, hiszen a neves Cosmopolitan a közé az öt könyv közé sorolta, amelyeket november hónapban az olvasóinak mindenképpen el kell olvasnia. Az írónővel beszélgettünk.

Mira Sabo
Mira Sabo első kötete egyből egy elit társaságba került be
Bonyhádi Zoltán

Mikor kezdtél el írni, és ez a - most már kézbe vehető - 482 oldal mennyi időnek a termése?

Tíz éve írok már. Kezdetben csak a szűkebb környezetemet szórakoztattam, aztán rábeszéltek, hogy most már itt lenne az ideje, hogy könyv formájában is megjelenjen.

Eddig meg kézről kézre járt, mint az underground zenekaroknál a másolt kazetták?

Igen. Barátoknál, családtagoknál fordult meg. Aztán elsüllyesztettem egy fiókban, az erotikus tartalom miatt. Mostanra éreztem úgy, hogy az emberek ingerküszöbe ki van tolva annyira, hogy elbírjon egy ilyen könyvet.

Hogy sikerült az írók által horrorsztorikba illő kiadókeresés rögös útját átvészelned?

Ez egy nagyon nehéz folyamat, és minden írót csak arra tudok biztatni, hogy ezt ne adja fel. Mert gyorsan elveszik az ember kedvét egyébként. Több kiadótól is kaptam ajánlatot, de majd mindenki finomítani akart az eredeti történeten. Én azonban ragaszkodtam a sztorihoz. Ebben csak a Kalliopéval tudtam végül megegyezni megfelelően. Ez nyilván lényeges, hogy az író nem akar a saját szövegéből semmit sem kihúzatni. Ez a kiadó pedig azt mondta, hogy ez elég jó így is. Nem kell változtatni rajta.

Mira Sabo
A könyvben nem nagyon lettek kerülgetve a dolgok
Bonyhádi Zoltán

Szerzői kiadásban nem gondolkodtál? Vagy hát ott meg a terjesztés lett volna macera, gondolom.

Az a helyzet, hogy ez egy nagyon nehéz dolog. Az írók 7 százalékot kapnak a könyv eladása után. Szóval, maradt ez a lehetőség. Talán a másodiknál már könnyebben megy a dolog.

Digitálisan is hozzáférhető lesz a könyv?

Még nem, de lesz. Szerettem volna elkerülni a kalózkodást. Először szerettem volna kézzel fogható formában, meg hát szerettem volna kedvezni az olvasni szerető embereknek. Kézbe fogni, megszagolni - ezek mind kellenek a teljes élményhez. Aztán persze, majd idővel lesz digitális változat is. De azokat is megértem, akik nem akarnak túlsúlyt cipelni a táskájukba, nekik is kedvezni fogok.

Olvastam a könyv ajánlóját és A szürke ötven árnyalatá hoz hasonlítják.

Ugye, ez most divatos, mármint az erotikus tartalom. A könyv azért nem csak szexről szól. És ezt nagyon fontos leszögezni, mert egy jó történet, ami amúgy szexszel is színezve van. Mert erre is már szükség van. Amikor egyébként én ezt írni kezdtem, akkor ez nem egy erotikus történetnek indult, csak aztán ez lett belőle. Nem tudom, hogy örüljek-e neki, hogy A szürké hez hasonlítják a könyvet vagy sem.

Hát figyelj, A szürke ötven árnyalata egy siker, remélem, hogy ez is az lesz, és akkor érthető lesz a hasonlítás.

Mira Sabo
Főképp a nőknek szól, de már a pasik is rákattantak
Bonyhádi Zoltán

Bízom benne.

Spoilerezés nélkül mesélj már egy kicsit a sztoriról.

Egy férfi író beszélget egy nővel, aki elmeséli neki az élete történetét. Ami ebben érdekes, hogy ez egy interjújellegű dolog. Van több regényem, amiben mind-mind az író beszélget a főszereplővel. Aki majd az összes regényemet elolvassa, az erről a férfiről kap egy külön történetet is. Szóval, úgy nagyjából 4-5 kötet múlva magáról az íróról is kapunk egy összeálló teljes sztorit.

Kicsit olyen Marvel-univerzumos. Mennyire volt ez tudatos?

Nem volt tudatos. Tudod, én nem vagyok olyan író, aki először kidolgozza a karaktereket, és úgy ír, hanem én úgy szeretem ezt csinálni, hogy látom magam előtt, mint egy filmet, és írom. Amit nem tudok eldönteni, hogy igazából jó-e. Mert sok gyakorlott író erre azt mondaná, hogy úristen ezt nem szabad, mert előre át kell gondolni, de nem. Én úgy szeretek írni, mintha látnám, és haladok a cél felé.

Egyébként ez egy romantikus történet?

Az is. De vannak benne durva jelenetek. Ami kritikákat én meg is szoktam kapni, hogy elég sok arconcsapó rész van a regényben. Mindjárt az elején elkezdem pofozni az olvasót. De van benne romantika, izgalom, fordulat, minden, ami kellhet.

Mira Sabo
Mira Sabo az író, és van mellette egy másik személyiség, aki családanya
Bonyhádi Zoltán

Milyen arányok vannak benne?

20 százaléknyi, de talán még ez is sok. Szerettem volna olyan erotikus jelenteket írni, ami valamiért meghökkentő, egy kicsit más, mint amit mások csinálnak. Én úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy nagyon sok erotikus regényíró körvonalaz meg színez, én meg satírozok. Egészen konkrétan is belemegyek részekbe. De szerettem volna valahogy megőrizni a dolgot az ízlésesség határán belül, hogy azért ne mozduljunk el az ízléstelen irányba.

Persze, meg lehet ezt írni szépen és ízlésesen, úgy, hogy az olvasó még akár fel is izguljon tőle. Egyébként mondták, akik olvasták felizgultak attól, amit írtál?

Igen, mondták, pedig nem volt ez a célom.

Mira Saboként adtad ki ezt a könyvet, álnevet használva. Miért volt erre szükség?

Mira Sabo az, aki megírta ezt a könyvet, és van a másik személy, aki elviszi a kislányát az óvodába, aki megfőzi otthon a vacsorát, és egyébként egy vezető divatmárkánál vezető pozícióban dolgozik. Ez egy nagy kettősség, de pont emiatt vagyok kiegyensúlyozott, szerintem. Ez a hobbim, és ezt szeretem csinálni, és megvan a gyümölcse, most pedig nagyon örülök neki, hogy ezt véghez tudtam vinni.

Volt benned tudatosság, amikor írtad a könyvet, hogy ez egy tipikus – akár csak A szürke – nőknek íródott történet? Vagy hát amennyire nem tudod letagadni magad, hogy nő vagy, annyira jött belőled ez a fajta stílus?

Ízig-vérig nő vagyok, és ezt szeretem is kihangsúlyozni. Tudatosság nem volt bennem, de aztán rávilágítottak, hogy elsősorban nőknek szól. Mondjuk, ezt most már nem merném ilyen határozottan kijelenteni. De igen, a nők voltak a célközönségem. Nyilván én is nő vagyok, és női fejjel gondolkodom, és tudom azt, hogy mi az, ami a nőknek fontos vagy érdekes lehet. De egyre több férfi is felkeres már, hogy olvasta a könyvet, tetszett neki, szeretné, ha dedikálnám.

Mira Sabo
Nem egy olvasó mondta, hogy feligult attól, amit a könyvben írt
Bonyhádi Zoltán

5-6 sztorit mondtál, amire kerek lesz ez az univerzum. Mik a további megjelenési tervek?

Már az Amíg kinyílik a szemünk nek is van egy második kötete, a sztori pedig azzal lesz majd kerek. Jövő év elején szeretnék nekiállni az előmunkálatoknak, és nyárra remélem, a boltokba is kerül. Aztán készen van már egy harmadik könyvem is a Dr. Farkas bárányai , ami egyébként az én személyes kedvencem. Csodálatos lenne, ha az is meg tudna jelenni jövőre, de hát azzal még több munka van.

A kéziratok egyébként megvannak?

Igen, de hát tudod, ez úgy működik, hogy valaki rácsap a kezemre, hogy na, most akkor legyen már elég. Mert soha nem gondolod azt, hogy tökéletes, mindig lehet rajta javítani. Ennél a könyvnél is így volt, hogy kimondták, nincs tovább, ennyi, kész - és így kerül a boltokba.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra

Tovább az oldalra