Most a szombathelyi körutakon lehetnek dugók

A 2015. évi metszési program keretében a SZOMPARK koros, nagyméretű fák metszését végzi emelőkosaras gépkocsival november 16-20-a között a Szent Flórián körút, Rumi út és Hunyadi János út közti szakaszán, valamint a Pázmány Péter körúton. A környéken lakóktól azt kérik, hogy a munkák befejezéséig ne parkoljanak az érintett útszakaszokon. Ezekben az utcákban 8 és 18 óra között szakaszosan félpályás útlezárásra, forgalomterelésre is kell számítaniuk a közlekedőknek.  

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek