Összesen 105 ezer ember előtt nyílt meg a lehetőség, hogy maximum 300 hektár magyar termőföldet vegyen. Közülük 222 külföldi állampolgár vetette magát nyilvántartásba Magyarországon földművesként, és szerzett jogot a licitálásra. Az eladásra kínált földek aránya nagyobb lehet Nyugat-Magyarországon, ahol vélhetően a legtöbb regisztrált külföldi földműves - főként osztrák gazda - termel. Ők például megvásárolhatják Simicska Lajos agrárcégeinek Vas és Győr-Moson-Sopron megyei állami földjeit is, amelyeket november 16-ától az elsők között árvereznek el – számol be az agrárszektor.hu. Az oldal értesülései szerint a két megyében 14 ezer hektár „Simicska-féle” állami területet írtak ki licitekre. Ezekre külföldi földművesek is bejelentkezhetnek, ha épp az elárverezett földek 20 kilométeres körzetében élnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!