1244 menekültet mentett ki az Égei-tengerből a görög partiőrség az elmúlt három nap alatt. A mentőknek 34 esetben kellett segíteniük Leszbosz, Híosz, Számosz, Kósz, Kálimosz és Mejíiszti szigetek közelében - írja az MTI. Azt nem tudni, hogy a görög vagy a török partokhoz szállították-e a kimentett embereket.
A Közel-Keletről és Afrikából több százezer ember tart Európába, a legtöbbben Görögországon keresztül igyekeznek Európa jutni. A törökországi embercsempészek által szervezett veszélyes utakon már több száz menekült fulladt a tengerbe, annak ellenére, hogy a görög partiőrség fokozottan figyeli a térséget.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.