A 2015. évi metszési program keretében a SZOMPARK koros, nagyméretű fák metszését végzi emelőkosaras gépkocsival november 16-20. között a Szent Flórián körút Rumi út és Hunyadi János út közti szakaszán, valamint a Pázmány Péter körúton. A környéken lakóktól azt kérik, hogy a munkák befejezéséig ne parkoljanak az érintett útszakaszokon. Ezekben az utcákban 8 és 18 óra között szakaszosan félpályás útlezárásra, forgalomterelésre is kell számítaniuk a közlekedőknek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!