Obama korábban még 10 ezer menedékkérő elhelyezéséről beszélt, a párizsi merénylet miatt azonban megváltozhat a helyzet. Huszonhét amerikai szövetségi állam kormányzója jelezte ugyanis, hogy a történtek után, biztonsági okokból nem hajlandó szíriai menekülteket befogadni. A kormányzók azt követően kezdték a tiltakozást, hogy az egyik francia merénylőnél szíriai útlevelet találtak, bár az már korábban kiderült, hogy az okmány hamis.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!