Vlagyimir Putyin, orosz elnök kiadta a parancsot, hogy bombázó repülők támadják az Iszlám Állam állásait Szíriában. Putyint nemrég még azzal vádolták, hogy csak névleg harcol az Iszlám Állam hóhérai ellen, valójában a szíriai diktátor, Aszad ellen harcoló felkelőket lövi. Most viszont, hogy hivatalos jelentés készült arról, hogy valóban terroristák robbantották fel Egyiptom felett egy orosz utasszállító gépet, fedélzetén orosz turistákkal, Putyin azzal fenyegette meg az Iszlám Állam gyilkosait, nem marad el a bosszú. "Isten dolga, hogy megbocsásson a terroristáknak, az enyém pedig, hogy elküldjem hozzá őket" – fogalmazott Putyin.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!