Ülésezett a vasi védelmi bizottság

Eredményesre értékelte a megye védelmi igazgatási szerveinek munkáját Harangozó Bertalan, kormánymegbízott. A védelmi bizottság elnöke a héten tartott ülésen megköszönte a migrációs helyzet kezelésében résztvevő valamennyi szerv helytállását. Külön köszönetet mondott a karitatív szervezeteknek, valamint azoknak az állampolgároknak, akik segítettek a menekültek ellátásában. A tanácskozáson szó esett a téli rendkívüli időjárási körülményekre való felkészülésről, valamint a kimagaslóan teljesítő önkéntes polgári védelmi szervezeteket munkájáról is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek