A hazai kriminalisztika történetében egyedülálló eset miatt ült össze szerdán a tanács a győri járási bíróságon. A vádlottnak egy tragikus és egyben kínos ügyben kellett vallania a bíró előtt, ami még az év elején történt.
Egy 49 éves nő meghalt, miközben élettársát orálisan elégítette ki. A nőt a kétségbeesett férfi azonnal megpróbálta újraéleszteni, közben pedig riasztotta a mentőket is. A szakszerű segítség ellenére az asszony életét már nem lehetett megmenteni.
A férfit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják. Kegyeleti okok miatt a bíróság zárt tárgyaláson vitatta meg a férfi esetét. Az ügyvéd szerint nem történt bűncselekmény.
Magyarországon ilyen esetről még nem lehetett hallani. A sértett egyébként semmilyen verbális vagy fizikai jelzést nem adott, így a vádlott a veszélyt nem ismerhette fel. Mivel ilyen eset még nem történt, ezért nem is lehetett erre számítani, gondatlanságról tehát nem lehet szó – mondta el a dr. Szigethy György jogász a Blikknek.
A halálesetet követő boncolás szerint a lassú fulladást egyértelműen az orális szex okozta, amit a férfi elmondása szerint élettársa kezdeményezett.
A lap úgy tudja, hogy a férfi a fővárosba költözött, miután Győrben kiderült, hogy ő a bizarr eset főszereplője.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!