Utcákat neveznek át Celldömölkön

Öt utcát kell át-, illetve elnevezniük a celldömölkieknek december végéig. Három utca elnevezésének megváltoztatásával egy önkormányzatokról szóló törvénynek kell eleget tennie a városnak. Ez arról szól, hogy azoknak a közterületeknek, intézményeknek, melyek a XX. század önkényuralmi, politikai rendszeréhez kötődnek, más nevet kell adni. Celldömölkön ez a Kisdobos, az Április 4., és a Zalka Máté utca. Az új nevekre december 31-éig tehetnek javaslatot a helyiek. Két másik utca pedig névtelen a Ság hegyen. Ezek nevéről is döntenie kell a városnak év végéig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek