Sok a probléma az oktatásban

Megtartotta alakuló ülését a Független Diákparlament. A választott képviselőkből álló független, civil diákképviselet munkájában tanulók, hallgatók, tanárok, szülők és öregdiákok is részt vesznek. Az ülésén a képviselők fölvethették az általuk legfontosabbnak tartott témákat, majd ennek alapján születtek meg a munkacsoportok. Többen a kollégiumokra, az iskolai menzára panaszkodtak. Az ülésen gazdasági kérdések, infrastruktúra, környezetvédelem is szóba került. A munkában Vincze Bence, a Nagy Lajos Gimnázium diákja és Szalai Szabolcs, a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója vesz részt Vas megyéből.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek