A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője az M1 szombat délutáni műsorában azt mondta: az Európai Unió és Törökország közötti megállapodástervezet magában hordozza, hogy még több illegális bevándorló jöhet Európába. A parlamenti pártok vezetőivel folytatott megbeszélésen - amelyen az MSZP a kongresszusára hivatkozva nem vett részt - egyetértettek abban, hogy a további betelepítéseket nem lehet elfogadni - hangsúlyozta. Kósa Lajos beszélt arról is, hogy álláspontjuk változatlan: az uniónak meg kell védenie külső határait, ha nem lehet a görög-török határon, akkor Bulgáriánál és Macedóniánál.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!