Közlekedési táblával állítottak be a házibuliba

Még nyáron történt az eset Szegeden, de most írja a police.hu: a szegedi Szilléri sugárút egyik közlekedési tábláját vitte magával két fiatal, miután egy házibuliból italért boltba indultak. A 19 éves T. Dávid és 20 éves társa, T. Ferenc ittasan a besorolás rendjét jelző közlekedési táblának a csavarját eltörték, és a táblát magukkal vitték. Ezt követően zsákmányukkal visszatértek a házibuliba, ahol pár perc múlva a rendőrök elfogták őket.

A fiatalok kihallgatásukon beismerő vallomást tettek. A rendőröknek elmondták, hogy megbánták tettüket. A Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészségnek továbbította.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek