Azt írták, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy 36 éves budapesti és egy 39 éves nagykovácsi férfit. A nagykovácsi férfi kedd este egy II. kerületi parkolóban két kiló kábítószergyanús növényi származékot - feltehetően marihuánát - vásárolt a budapesti férfitól, amiért 2,6 millió forintot fizetett. A rendőrök a kábítószer átvételekor tetten érték és elfogták őket.
A nyomozók a 36 éves férfi váci hétvégi házában körülbelül háromszáz tő vadkendert, többkilónyi, értékesítésre becsomagolt kábítószert, valamint a termesztéshez használt eszközöket találtak és foglaltak le. Társa tartózkodási helyén három kilogramm szárított növényi származékra és több kilogramm különböző halmazállapotú kábítószergyanús anyagra bukkantak. A lefoglalt kábítószer kiskereskedelmi értéke a feketepiacon körülbelül harmincmillió forint - emelték ki. A két gyanúsított ellen az eljárást az NNI folytatja le, amely előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!