Nem halt meg a férfi, aki Százhalombattán felgyújtotta magát

Nem igaz a hír, amely tegnap elterjedt, miszerint meghalt a férfi, aki felgyújtotta magát Százhalombattán. A Tények beszélt a férfi orvosával, ő azt mondta: az állapota kritikus, de életben van. az intenzív osztály vezetője a Tényeknek azt mondta: túl van az első 24 órán, ami kritikus volt, de a következő 24 óra is az lesz. Az már szinte biztos, hogy hétfőn műtik majd meg. A legsúlyosabban az alsó végtagjai égtek meg, de az arcán is nagyon súlyos égési sérülései vannak. Viszont életben van. A kórházban nem értik, hogy miért terjedhetett el tegnap az a hír, hogy a férfi meghalt. Az 51 éves férfi a polgármesteri hivatal előtt gyújtotta fel magát, az életét a járókelők mentették meg, bedobták egy szökőkútba, a közeli étteremből pedig poroltókat hoztak, azokkal oltották el.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek