Kirúgták a migránsokat ijesztgető kamionost

Elbocsátotta cége a menekülteket ijesztgető kamionost. Jeddi Árpád Levente a Facebookon nyilvános posztban írta meg a történteket - írja az origo.hu. Az osztrák tulajdonú, de pozsonyi székhelyű fuvarozócég korábban arra utasította magyar sofőrjét, hogy ne tegyen politikai nyilatkozatot munka közben, később pedig indoklás nélkül felmondtak neki. Egy hónapja dolgozott a cégnél, próbaidőn volt, így munkáltatója indoklás nélkül felmondhatott neki. Nem fontolgat munkaügyi pert, ráadásul már kapott is munkaajánlatot más cégektől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek