Obama: meg fogjuk semmisíteni az Iszlám Államot

A dzsihadista szervezet megsemmisítését ígérte Barack Obama amerikai elnök vasárnap a Fehér Házból sugárzott beszédében. Az ezt célzó intézkedések között sorolta fel, hogy az amerikai hadsereg továbbra is le fog sújtani a terroristákra minden országban, ahol ez szükséges. Az Iszlám Állam ellen harcolók tízezreinek kiképzését, az ellenük felállított koalíció fokozottabb együttműködését ígérte. Rámutatott a szíriai konfliktus politikai rendezésének szükségességére. Az elnök terrorcselekménynek minősítette a kaliforniai San Bernardinóban egy radikalizált iszlamista házaspár által végrehajtott múlt heti támadást, amelyben 14-en meghaltak, 21-en pedig megsebesültek. Obama sürgette, hogy a kongresszus akadályozza meg a légi közlekedésből kitiltott személyek fegyverhez jutását.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek