580 fürj és pacsirta tetemét találták egy román autóbuszban, az M43-as autópálya egyik pihenőjében - tájékoztatta NAV sajtóreferense hétfőn az MTI-t. Némedi-Varga Éva közölte, a pénzügyőrök az autóbusz utánfutójának ellenőrzésekor egy hűtőládát találtak, amelyből háromszáznyolcvan fürj és kétszáz pacsirta kopasztott és fagyasztott teteme került elő. Az egyik buszvezető azt mondta, hogy a madarakat olasz vadászok megbízására szállították Itáliába. Az előzetes szakvélemény alapján az előkerült madarak védettek, eszmei értékük 24 millió forint. A pénzügyőrök az ügyben természetkárosítás miatt feljelentést tettek - tette hozzá a sajtóreferens.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!