Jövőre gyakrabban jár a Derkovitson és Joskar-Olán a 9-es busz

2016. Február 1-től, munkanapokon a reggeli és a délutáni órákban 20 percenként közeledik majd a 9-es számú helyi járatos busz. A módosítást Horváth Soma, a körzet képviselője Kelemen Krisztián képviselőtársával együtt javasolta, a javaslatot a szombathelyi képviselők legutóbbi ülésükön elfogadták. Ugyanakkor a városőrségre vonatkozó javaslatot és a Romkerttel kapcsolatos elképzelések módosításait nem támogatta a Fidesz frakció. Horváth Soma javaslata szerint Romkerten áthaladó sétány helyett először az erre szánt 200 millió forintot a kert rendbetételére kellene költeni, ezt követően kezdődhetne a megújult elemeket bemutató és a régészeti leleteket nem veszélyeztető híd létesítésére.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek