A városban ugyanis több utca és iskola neve változott, ezeket át kell vezetni az szabályozó rendeletbe, és az új utcákat is be kell sorolni a rendszerbe. A képviselő-testület ilyenkor rendeletben kialakítja az egészségügyi alapellátások új körzeteit az országos módszertani intézettel egyeztetve. Az Országh László utca a hármas, a Tóth István a hatos, a Picege pedig a 32 számú háziorvosi körzethez került.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!