Határ menti szolgálatra képeznek ki rendőröket Ausztriában

A menekültügyi helyzet miatt ismét határ menti szolgálatra képeznek ki rendőröket Ausztriában. A képzés január elején kezdődik és az előírt 24 hónap helyett csupán fél éven át tart. A karintiai Krumpendorfban lévő kaszárnyában folyó oktatáson 23-an vesznek részt. A gyorsított kurzus alatt a legszükségesebb bevetési gyakorlatokat, fegyverhasználatot, taktikai lépéseket valamint az ehhez kapcsolódó jogi hátteret ismerhetik meg. A rendőrök a tanfolyam elvégzése után azonnal, tehát már július elsejétől szolgálatba helyezhetők lesznek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek