Az LMP törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a 18 év alattiak ne vehessenek részt a közfoglalkoztatásban. A párt úgy véli, ha valaki 16 évesen kerül bele abba, nehezen keveredhet ki, a szegénység foglyává válik. Széll Bernadett emlékeztetet egy olyan fiatal esetére, akit keresőképtelen szülei azért vettek ki az iskolából, hogy közfoglalkoztatottként tarthassa el a családot. Az LMP társelnöke bírálta az "orbáni gazdaságpolitikát", mert az szerinte nem az oktatás, az innováció erősítésére koncentrál.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!