Az SPA hivatalos szaúdi hírügynökség kedden közölte, hogy Szaúd-Arábia vezetésével 34 ország megalakított egy terrorellenes iszlám katonai szövetséget. Rostoványi Zsolt iszlámkutató az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában felidézte: Szaúd-Arábiát eddig is komolyan támadta az Iszlám Állam, több mecset ellen hajtott végre merényletet az országban. Ennek nyomán a szaúdiak - és más arab országok is - részt vettek már a terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben - mondta a szakértő, hozzátéve: fontos a terrorszervezetek elleni mostani összefogás.
A rektor kitért arra is, hogy az iszlámnak mint vallásnak különböző értelmezései léteznek. A magukat muszlimnak vallók közül mindenki az "igazi iszlám" képviselőjének tartja magát. A szakértő szerint az számít, hogy a vezető vallástudósok között konszenzus legyen bizonyos kérdésekben.
Ennek kapcsán Rostoványi Zsolt kiemelte, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezetet az iszlám világ vezető vallástudósainak nagy része "iszlámellenesnek" tartja, vannak, akik kimondták, hogy amit a terrorszervezet képvisel, az "összeegyeztethetetlen az iszlámmal". A Korán az emberi életet nagyon fontosnak tartja, elítéli a gyilkosságot - szögezte le Rostoványi Zsolt.