Petárdát dobott két fiatal az M3-as autópályára

Elfogtak a rendőrök Nagykállónál két fiatalt, aki petárdát dobott az M3-as autópályára, a gyanúsítottak ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indult eljárás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Fülöp Gergely őrnagy elmondta, hogy a 25 éves magyi lakos és 17 éves, fiatalkorú társa kedd este a sztráda Nagykálló közelében lévő felüljárójáról dobott petárdát a gyorsforgalmi útra, de közlekedési balesetet nem okozott. A rendőrök a bejelentés után a petárdázókat a felüljáró közelében elfogták, és a náluk lévő pirotechnikai eszközöket lefoglalták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek