A zöld repülőtér program részeként valósult meg az első elektromos autótöltő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a beruházás 15 millió forintba került és jelenleg ingyen használható - mondta a szerdai átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hozzátette mindehhez, hogy a program keretében még az idén elkezdődik országosan 150 elektromos töltőállomás telepítése, a tervek már elkészültek és a közeljövőben megvalósuló beruházás végén elektromos autóval átjárható lesz az ország.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!