Egy nő bejelentést tett a rendőrség ügyeletére 2015. december 16-án 15 óra körüli időben arról, hogy a Debrecen, Senyei-Oláh István utcai parkolóban egy férfi két késsel hadonászik. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol megállapították, hogy az ordibáló helyi lakos egy Suzuki Swift típusú gépkocsit többször megkarcolt a két késsel, majd a gépjármű közelében lévő társasház hátsó ajtajába több alkalommal belerúgott. A helyszínen visszatartott T. Csabát a járőrök elfogták, majd orvosi ellátását követően előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A 45 éves férfi ellen a rendőrség garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!