Sokan találgatták, hogy miért bocsátott el karácsony előtt nagyjából 130 embert a közmédia. Egyes információk szerint fiatalabb arcokkal turbózna a nézettségen, más forrásoktól viszont azt hallani, hogy a Kunigunda utcai stúdiók milliárdos fejlesztései miatt folyamatos költségcsökkentésre van szükség, és a tavaly karácsonyi, mintegy 200 fős leépítés után a levegőben lógott, hogy idén, év vége előtt is lesz hasonló – írja a Blikk.
A lap úgy tudja, hog Jakupcsek Gabriella havi másfél és kétmillió forint közötti gázsit kapott, egy médiaszakértő szerint ez nem is számít soknak ahhoz képest, hogy havonta úgy 29 adásban szerepelt. Más csatornáknál vezető arcok ennek a pénznek a dupláját vagy annál többet is megkeresnek – véli a lap szakértője.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!