A sportszerűbb csapatok közé tartozott a Haladás ősszel

Véget ért a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os őszi szezonja. A csapatok 19 fordulón keresztül harcoltak egymással – az élen a Ferencváros telel tetemes előnnyel az Újpest és a Videoton előtt, a Szombathelyi Swietelsky-Haladás a hatodik helyről várja a tavaszi folytatást. A Fradi nem csak szerzett pontokban, hanem a begyűjtött lapokban is kiemelkedik a mezőnyből: az övék az egyetlen csapat, amelyik nem kapott piros lapot az ősz során. A másik véglet a Diósgyőr, melynek játékosai öt kiállítást érő kártyát is kaptak. Sárga lapot a Videoton gyűjtött a legtöbbet, szám szerint 54-et, de a Vasas és a Honvéd is ötven felett végzett. A Haladás futballistáit 49 alkalommal figyelmeztették a játékvezetők, a kiállítás sorsára pedig egyedül Iszlai Bence jutott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek