Tömeges ételmérgezés a budaörsi Tescóban

Feltehetően az üzemi konyhán felszolgált borsos tokány okozott ételmérgezést a szupermarket huszonegy dolgozójánál. A toxikózis annyira durva volt, hogy az érintetteket kórházba kellett szállítani. A mentők közleményükben arról tájékoztattak, hogy a dolgozókat hasi panaszokkal kellett kórházba szállítani, de szerencsére egyikük sem volt súlyos állapotban. A Tesco azt közölte, hogy a fertőzésben érintett munkatársai már elhagyhatták a kórházat, kollégáikkal folyamatos kapcsolatban vannak. A vállalat szorosan együttműködik a hatóságokkal, a dolgozói büfét pedig lezárták és az áruház egész területén fertőtlenítést rendelt el. ( Blikk.hu)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek