Elkezdték kiküldeni a déli határnál szolgálatot teljesített Vas megyei rendőröknek is a felszólításokat, hogy nyolc napon belül fizessék vissza a már kiutalt túlóradíjuk egy részét – értesült a Magyar Nemzet. Van, akitől 270 ezer, másoktól 100 vagy éppen 54 ezer forintot követel vissza a rendőrség arra hivatkozással, hogy több túlórát számoltak el nekik, mint amennyit valójában teljesítettek. A levélben a rendészeti főigazgató állásfoglalására hivatkoznak, amely szerint „a csapatszolgálati századok átrendelése során a pihenőben töltött időszak készenlétnek minősül”. Ez azért lényeges, mert a készenléti szolgálatért csupán bruttó 90 forintos órabér jár, míg a túlszolgálatért normál munkadíjat, óránként bruttó 2-3 ezer forintot kell fizetni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!